Képzéssel a cégnél maradnak – A hatékony tréning csökkenti a fluktuációt?
Balogh Mónika 2024-es kutatása pontos képet ad arról, hogyan vélekednek a munkavállalók a munkahelyi tréningekről, és mitől válik egy képzés valóban megtartó erővé.
Képzések mindenütt – mégsem rendszerben
A kutatás 261 munkavállaló véleményét dolgozta fel, főként állami, ezen belül rendvédelmi területen dolgozó emberek köréből. A válaszadók 94 százaléka számolt be arról, hogy munkahelyén van valamilyen képzés – ez elsőre biztatónak tűnik. A részletek azonban már árnyaltabb képet festenek.
A munkavállalók fele szerint rendszertelenül, alkalomszerűen szervezik meg ezeket a képzéseket. Mindössze 23 százalék nyilatkozott úgy, hogy évente, 10 százalék pedig úgy, hogy félévente vesz részt ilyen programokon. Vagyis a képzés megléte önmagában nem elég: a hatásosság kulcsa a rendszeresség, a tervezhetőség és a stratégiai illeszkedés.
Külső tréner? Jöhet!
A képzések hatékonyságát nagyban befolyásolja, hogy ki tartja őket. A válaszadók több mint fele (57%) szívesen vesz részt külsős tréner által vezetett kompetenciafejlesztő képzésen, 26 százalék pedig kifejezetten előnyösnek tartja a külsős bevonását.
Ez nem véletlen: egy külső tréner gyakran frissebb szemlélettel, őszintébb hangvétellel és konfliktusmentesebben tud közvetíteni érzékeny vagy strukturális témákat. A kívülről érkező szakemberek így nemcsak tudást, hanem lendületet és nyitottságot is hozhatnak a szervezetbe.
A bevonás stratégiai előny
A kutatásból kiderül, hogy a dolgozók alig ötöde (20%) vesz részt a képzések tervezésében, például igényfelmérés vagy témaötletelés révén. Ez különösen problémás, mert a szerző szerint:
„A dolgozók bevonása növeli az elköteleződést és a képzések iránti motivációt, ami közvetve hozzájárul a munkaerő megtartásához.”
A részvétel tehát nemcsak elégedettebbé, hanem hűségesebbé is teszi a munkavállalókat. Aki úgy érzi, hogy van beleszólása a saját szakmai fejlődésébe, kevésbé akarja ezt a lehetőséget egy másik munkaadóért feladni.

Képzések hatása a fluktuációra
A kutatás nem közöl direkt fluktuációs számokat, mégis több ponton is egyértelművé teszi a képzések megtartó hatását.
A válaszadók 83 százaléka szerint a képzések fontosak vagy nagyon fontosak. A nem szakmai – például kommunikációs, együttműködés-fejlesztő – tréningeket különösen hasznosnak tartják, mivel ezek javítják a belső kapcsolatokat, ami a munkahelyi elégedettség egyik alapja.
A kutatás következtetése szerint a stratégiai módon tervezett, rendszeresen szervezett és munkavállalói bevonással kialakított tréningprogramok növelik az elköteleződést és csökkentik a kilépési hajlandóságot. A tanulság tehát világos: a fejlesztett dolgozó nem megy el – vagy legalábbis sokkal nehezebben.
Hogyan lehet növelni a hatékonyságot?
A tanulmány több olyan konkrét javaslatot is megfogalmaz, amelyeket bármelyik szervezet beépíthet a képzési rendszerébe:
- Éves képzési terv kialakítása, ami biztosítja a rendszerességet
- Dolgozói igényfelmérés, amellyel nő a bevonódás és motiváció
- Külső trénerek bevonása, a szemléletfrissítés és hitelesség miatt
- A HR szerepének megerősítése a képzések kommunikációjában
- A képzések eredményességének mérése, például elégedettségi és fluktuációs adatokkal
Ha te is szeretnéd, hogy olyan tréninget szervezzünk a cégednek, amire évekig emlékezni fogtok, és vegyük át a szervezés teljes koordinációját, és logisztikáját, kérj tőlünk ajánlatot.