Banner image
conventa 2025 micehungary cegeshelyszinek

Ilyennek láttuk az idei Conventát

Múlt héten immár 17. alkalommal nyitotta meg kapuit Közép- és Kelet-Európa egyik legjelentősebb MICE szakvására, a Conventa, amelynek idén is Ljubljana adott otthont. Az esemény középpontjában a rendezvényszervezés és az üzleti turizmus állt, MICE üzletágunkat Révész Róbert és Fazakas F. János képviselte.
Banner image

A két napos szakmai rendezvényen 18 országból érkezett 135 kiállító mutatta be szolgáltatásait, és közel 200 szakmai vásárlóval lépett kapcsolatba az előre egyeztetett üzleti találkozók és informális networking események során. Az exkluzív nyitóünnepség az UNION Hotel báltermében zajlott, amely kiváló helyszínként szolgált a MICE iparág prominens szereplőinek bemutatkozására.

A magyar MICE szektor is erőteljes jelenléttel képviseltette magát: kilenc turisztikai szolgáltató alakított ki egy „magyar sarkot” a kiállítási térben, amely közös platformot biztosított a rendezvényszervezési lehetőségek bemutatására. A Budapest Convention Bureau ernyőmárkája alatt öt szolgáltató vett részt az eseményen, így tovább erősítve Budapest és Magyarország pozícióját a nemzetközi MICE piacon.

A HotelPremio Group kiállítói csapatát Révész Róbert és Fazakas F. János képviselte a vásáron. A visszajelzések alapján prezentációik világossá tették a külföldi partnerek számára, hogy a magyarországi rendezvényszervezés központi információs forrása a micehungary.com, melyen a cegeshelyszinek.hu oldalaon szereplő helyszínek angol nyelvű információval jelennek meg a külföldi partnerek felé. Az oldal nem csupán néhány helyszínt emel ki, hanem több mint 900 rendezvényhelyszínről kínál átfogó információt a MICE szektor szereplőinek.

A HotelPremio Group mellett az Esztergom – Budapest Főegyházmegyei Turisztikai Iroda is kiállítóként vett részt, egyedülálló rendezvényhelyszíneket és lehetőségeket bemutatva. A külföldi érdeklődők visszajelzései alapján a szakvásár egyik legizgalmasabb bemutatkozása volt az általuk nyújtott prezentáció, amely különleges helyszíneket és rendezvényszervezési megoldásokat ismertetett meg a látogatókkal.

A rendezvény szakmai programjai során számos releváns előadást hallgathattunk meg, különös tekintettel a szlovén MICE stratégia 2025-2030 közötti terveire, amely a helyi és regionális rendezvényszervezési lehetőségeket vizsgálta. Az Enited Business Events alapítója, Ivo Franschitz és a Conventa egyik főszervezője, Gorazd Cad prezentálta a szlovén piac kutatási eredményeit, beleértve a helyi MICE iparág gazdasági hatását, a rendezvények nemzetközi vonzerejét és a jövőbeni növekedési lehetőségeket.

A Conventa szervezői – a Tolerancia Marketing, a Szlovén Kongresszusi Iroda és a Ljubljana Turisztikai Hivatala – kiemelt figyelmet fordítottak ezúttal is arra, hogy a rendezvény fenntarthatósági szempontok mentén is fejlődjön. A MICE események zöld megoldásainak népszerűsítésével és mérésével példát mutatnak a régió rendezvényszervezői számára, elősegítve a környezettudatos üzleti turizmus fejlődését.

A rendezvény zárónapján a szervezők hivatalosan is bejelentették a következő Conventa időpontját: 2026. február 10-12. között újra Ljubljanában találkoznak a MICE szakma legfontosabb szereplői.

Galéria

conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com
conventa 2025 micehungary.com

Nézze meg további cikkeinket is!

céges karácsonyi party helyszínek

10 kihagyhatatlan helyszín Budapesten céges karácsonyi partyhoz

Unjátok a megszokott karácsonyi céges vacsora és party helyszíneket? Szeretnétek valami új helyszínt kipróbálni, amiről a kollégák még jó ideig beszélni fognak? Akkor ne késlekedjetek, a legjobb budapesti helyszínek többsége szeptember első hetére már szinte már mind foglaltak.

Tovább

céges csapatépítő program

Céges csapatépítő programok Budapesten, amit a kollégák is imádni fognak

Mutatjuk a legjobb budapesti céges csapatépítő programokat egész napos vagy akár csak egy fél napos csapatépítőre.

Tovább

cégeshelyszinek.hu, csapatépítő, Gödöllő, Partyház

Céges csapatépítő helyszín Gödöllőn - két ház, számtalan lehetőség

Egy sikeres csapatépítő kulcsa nemcsak a jól megválasztott program, hanem a megfelelő helyszín is. Gödöllőn, Budapesttől alig 30 percre két kiváló rendezvényhelyszín várja a cégeket: a Malomtó Kúria és a Partyház Gödöllő, amelyek különböző létszámú csapatok számára kínálnak ideális megoldást.

Tovább

Segítünk megtalálni az ideális rendezvényhelyszínt céges rendezvényéhez

Kérjen egyedi paraméterekre szabott ajánlatot még ma, akár egyszerre több helyszínre!

Egyedi ajánlatot kérek

céges rendezvényhelyszínek - http://cegeshelyszinek.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesítést kapni a legújabb és legmenőbb rendezvényhelyszínekről, töltse ki az alábbi űrlapot!

Feliratkozom

Banner image
Banner image
Banner image