Banner image
Harmadszorra is a Cegeshelyszinek.hu csapatát választotta az SGS Hungária

Harmadszorra is a Cegeshelyszinek.hu csapatát választotta az SGS Hungária

Büszkék vagyunk, hogy már harmadik éve segíthetjük a világ vezető minőségellenőrző és tanúsító vállalatát, az SGS Hungária Kft.-t szakmai konferenciája szervezésében. Az élelmiszerbiztonságot középpontba helyező eseménynek idén is a Mercure Castle Hill adott otthont, ahol több mint 100 szakember vett részt a konferencián.
Banner image

Világszínvonalú cégek esetében a céges rendezvények és konferenciák is világszínvonalúak kell, hogy legyenek.

Mi kell mindehhez?

  1. Egy megbízó, aki pontosan tudja, hogy mik a célkitűzései az eseménnyel, és milyen elvárásokból nem enged, és milyen a jó szakmai program. A SGS Hungária Kft. konferencia szervezéséért felelős csapata színes és változatos szakmai programmal készül évről évre. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon jól ismeri az általa szervezett szakmai konferencia résztvevőinek igényeit, így pontos útmutatással és időben útjára indított szervezéssel kezdődik a közös munkánk minden évben.
  2. Egy kiváló minőséget biztosító rendezvényhelyszín, mint amilyen a Mercure Budapest Castle Hill, mely garantálja, hogy hogy minden alkalommal elégedetten távozzanak a konferencia vendégei. Nem beszélve a magas színvonalú catering szolgáltatásokról, hisz mindannyian tudjuk, hogy egy jó hangulatú kávészünet mindig egy igazán jó kávéval kezdődik.
  3. Egy megbízható, ügyfélközpontú céges rendezvényszervező csapat: büszkék vagyunk rá, hogy az SGS Hungária Kft. az első évi sikeres együttműködést követően, újra és újra a Cegeshelyszinek.hu csapatát választja szakmai konferenciái szervezéséhez.

Köszönjük a bizalmat az SGS Hungária Kft. csapatának, és alig várjuk a következő közös munkát!

Ha szeretné, hogy az Ön által szervezett konferencia vagy céges rendezvény is hasonló sikerekkel és pozitív visszajelzésekkel záruljon, akkor kérje rendezvényszervező kollégáink segítségét! Tegyen próbára minket, kérjen ajánlatot még ma!


Nézze meg további cikkeinket is!

céges karácsonyi party helyszínek

10 kihagyhatatlan helyszín Budapesten céges karácsonyi partyhoz

Unjátok a megszokott karácsonyi céges vacsora és party helyszíneket? Szeretnétek valami új helyszínt kipróbálni, amiről a kollégák még jó ideig beszélni fognak? Akkor ne késlekedjetek, a legjobb budapesti helyszínek többsége szeptember első hetére már szinte már mind foglaltak.

Tovább

céges csapatépítő program

Céges csapatépítő programok Budapesten, amit a kollégák is imádni fognak

Mutatjuk a legjobb budapesti céges csapatépítő programokat egész napos vagy akár csak egy fél napos csapatépítőre.

Tovább

cégeshelyszinek.hu, csapatépítő, Gödöllő, Partyház

Céges csapatépítő helyszín Gödöllőn - két ház, számtalan lehetőség

Egy sikeres csapatépítő kulcsa nemcsak a jól megválasztott program, hanem a megfelelő helyszín is. Gödöllőn, Budapesttől alig 30 percre két kiváló rendezvényhelyszín várja a cégeket: a Malomtó Kúria és a Partyház Gödöllő, amelyek különböző létszámú csapatok számára kínálnak ideális megoldást.

Tovább

Segítünk megtalálni az ideális rendezvényhelyszínt céges rendezvényéhez

Kérjen egyedi paraméterekre szabott ajánlatot még ma, akár egyszerre több helyszínre!

Egyedi ajánlatot kérek

céges rendezvényhelyszínek - http://cegeshelyszinek.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesítést kapni a legújabb és legmenőbb rendezvényhelyszínekről, töltse ki az alábbi űrlapot!

Feliratkozom

Banner image
Banner image
Banner image