Banner image
Mölnlycke-szimpozium-akademiai-klub-etterem

Rangos szimpóziumnak adott otthont az MTA Akadémiai Klub

Az esemény és a rendezvényhelyszín tökéletes harmóniája jellemezte a 175 éves fennállását ünneplő Mölnlycke Health Care AB, orvosi megoldásokat gyártó vállalat által szervezett tudományos szimpóziumot, mely a Magyar Tudományos Akadémia Klubban valósult meg.
Banner image

A Mölnlycke Health Care AB 1849 óta élen jár a változásokban úttörő innovációk tekintetében. A 2024-ben 175 éves fennállását ünneplő nemzetközi vállalat a Magyar Sebkezelő Társaság XXVI. kongresszusának 0. napján a társasággal együttműködve szakmai szimpóziumot szervezett. Az esemény szervezésében és lebonyolításában való részvételre pedig a Cegeshelyszinek.hu rendezvényszervező csapatát kérte fel. Elsődleges feladatunk a rendezvény nívójához és presztízséhez illeszkedő rendezvényhelyszín megtalálása volt, illetve az eseményhez kapcsolódó részletek pontos előkészítése a gördülékeny lebonyolítás érdekében.

A tudomány tiszteletét erősítve és az esemény hangulatához igazodva a 85 fős szakmai konferencia helyszínéül a Magyar Tudományos Akadémiai Klubbot javasoltuk a Mölnlycke csapatának, melyet ők is örömmel fogadtak, és utólag is kiváló választásnak bizonyult. Az esemény rangját és nívóját még tovább emelte a több mint 200 éves impozáns épület.

A szakmai szimpóziumon résztvevő sebészeket és a sebkezelésben résztvevő szakembereket a helyszín és az esemény rangjához illő dekoráció és catering várta a szimpóziumon. A szervezők és a helyszín szakmai támogatása pedig biztosította az esemény gördülékeny lebonyolítását.

Ha szeretné, hogy az Ön által szervezett konferencia vagy céges rendezvény is hasonló sikerekkel és pozitív visszajelzésekkel záruljon, akkor kérje rendezvényszervező kollégáink segítségét! Tegyen próbára minket, kérjen ajánlatot még ma!

 

A képek forrása:  Mölnlycke Health Care AB

Galéria

Szimpózium_Akadémiai Klub Cegeshelyszinek
Szimpózium_Akadémiai Klub Cegeshelyszinek
Szimpózium_Akadémiai Klub Cegeshelyszinek
Szimpózium_Akadémiai Klub Cegeshelyszinek
Szimpózium_Akadémiai Klub Cegeshelyszinek
Szimpózium_Akadémiai Klub Cegeshelyszinek

Nézze meg további cikkeinket is!

céges karácsonyi party helyszínek

10 kihagyhatatlan helyszín Budapesten céges karácsonyi partyhoz

Unjátok a megszokott karácsonyi céges vacsora és party helyszíneket? Szeretnétek valami új helyszínt kipróbálni, amiről a kollégák még jó ideig beszélni fognak? Akkor ne késlekedjetek, a legjobb budapesti helyszínek többsége szeptember első hetére már szinte már mind foglaltak.

Tovább

céges csapatépítő program

Céges csapatépítő programok Budapesten, amit a kollégák is imádni fognak

Mutatjuk a legjobb budapesti céges csapatépítő programokat egész napos vagy akár csak egy fél napos csapatépítőre.

Tovább

cégeshelyszinek.hu, csapatépítő, Gödöllő, Partyház

Céges csapatépítő helyszín Gödöllőn - két ház, számtalan lehetőség

Egy sikeres csapatépítő kulcsa nemcsak a jól megválasztott program, hanem a megfelelő helyszín is. Gödöllőn, Budapesttől alig 30 percre két kiváló rendezvényhelyszín várja a cégeket: a Malomtó Kúria és a Partyház Gödöllő, amelyek különböző létszámú csapatok számára kínálnak ideális megoldást.

Tovább

Segítünk megtalálni az ideális rendezvényhelyszínt céges rendezvényéhez

Kérjen egyedi paraméterekre szabott ajánlatot még ma, akár egyszerre több helyszínre!

Egyedi ajánlatot kérek

céges rendezvényhelyszínek - http://cegeshelyszinek.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesítést kapni a legújabb és legmenőbb rendezvényhelyszínekről, töltse ki az alábbi űrlapot!

Feliratkozom

Banner image
Banner image
Banner image