Banner image
Calivita tavaszi vezetői konferencia

Inspiráció, összetartozás, fejlődés – Calivita tavaszi vezetői konferencia

A Calivita tavaszi vezetői konferencia inspiráló szakmai nap volt, ahol fejlődés, közösség és kiváló szervezés találkozott egy emlékezetes eseményen.
Banner image

Megtiszteltetés számunkra, hogy idén is minket választott rendezvényszervező partnerének a Calivita, országos étrendkiegészítő forgalmazó vállalat tavaszi vezetői konferenciájának megszervezéséhez. Az esemény különleges jelentőséggel bír a cég életében, mivel nemcsak hagyomány, hanem valódi inspirációs forrás a fejlődéshez.

A Calivita minden évben tavasszal szervezi meg ezt a különleges napot, amely egyszerre motiváló, edukatív és közösségépítő a cég életében. A korábbi évek sikeres rendezvényeinek köszönhetően idén is a Cegeshelyszinek.hu csapatára bízták a vezetői konferencia előkészítését. 

Az esemény helyszíne idén is a már jól bevált, modern és fiatalos Mercure Budapest Castle Hill volt, amely nemcsak elegáns konferenciatermet, hanem magas színvonalú vendéglátást is kínál, amely kiemelten fontos szempont a résztvevők számára. Ahogy arra Corporate Event Focus Riportunk eredményei is rávilágítottak a cégek a cateringre fordítanak az egyik legnagyobb költséget a rendezvényszervezések kapcsán, mivel tudják, hogy annak színvonala meghatározó a vendégélmény szempontjából. 

A Calivita konferenciájának 100 fős létszámához tökéletes adottságokkal rendelkező Mercure Budapest Castle Hill idén is remek helyszínéül szolgált a motiváló előadásoknak, interaktív workshopoknak és kötetlen beszélgetéseknek. A helyszín kialakításában fontos szempont volt, hogy egyszerre biztosítson teret a konferencia formális részeihez és a kötetlen légkör megteremtéséhez.

A Calivita éves konferenciájának célja, hogy megerősítse a már meglévő közép- és felsővezetői csapatot, valamint integrálja az újonnan csatlakozó középvezetőket. Az esemény lehetőséget nyújt arra is, hogy a résztvevők megismerjék a legfrissebb cégen belüli újdonságokat, eszközöket és stratégiákat, amelyek támogatják őket a fejlődés és a siker útján.

Az éves vezetői konferencia rendezvényszervező partnereként idén is az volt a legfontosabb feladatunk, hogy maximálisan előkészítsük és támogassuk az esemény gördülékeny lebonyolítását. Több mint 20 éves szervezési rutinunk, gyorsaságunk, figyelmünk és az apró részletekre is kiterjedő gondosságunk is hozzájárult ahhoz, hogy a nap valóban emlékezetes legyen minden résztvevő számára.

Hálásak vagyunk a Calivitának a töretlen bizalomért, és alig várjuk a következő közös rendezvényt!

Ha szeretnéd, hogy a Te céges rendezvényed is a legjobb kezekben legyen, kérj ajánlatot rendezvényszervező csapatunktól, akik a helyszín kiválasztásától a lebonyolítás minden részletéig segítenek!

Galéria

konferencia hotel5
konferencia hotel6
konferencia hotel7
Inspiráció, összetartozás, fejlődés – Calivita tavaszi vezetői konferencia

Nézze meg további cikkeinket is!

céges karácsonyi party helyszínek

10 kihagyhatatlan helyszín Budapesten céges karácsonyi partyhoz

Unjátok a megszokott karácsonyi céges vacsora és party helyszíneket? Szeretnétek valami új helyszínt kipróbálni, amiről a kollégák még jó ideig beszélni fognak? Akkor ne késlekedjetek, a legjobb budapesti helyszínek többsége szeptember első hetére már szinte már mind foglaltak.

Tovább

céges csapatépítő program

Céges csapatépítő programok Budapesten, amit a kollégák is imádni fognak

Mutatjuk a legjobb budapesti céges csapatépítő programokat egész napos vagy akár csak egy fél napos csapatépítőre.

Tovább

cégeshelyszinek.hu, csapatépítő, Gödöllő, Partyház

Céges csapatépítő helyszín Gödöllőn - két ház, számtalan lehetőség

Egy sikeres csapatépítő kulcsa nemcsak a jól megválasztott program, hanem a megfelelő helyszín is. Gödöllőn, Budapesttől alig 30 percre két kiváló rendezvényhelyszín várja a cégeket: a Malomtó Kúria és a Partyház Gödöllő, amelyek különböző létszámú csapatok számára kínálnak ideális megoldást.

Tovább

Segítünk megtalálni az ideális rendezvényhelyszínt céges rendezvényéhez

Kérjen egyedi paraméterekre szabott ajánlatot még ma, akár egyszerre több helyszínre!

Egyedi ajánlatot kérek

céges rendezvényhelyszínek - http://cegeshelyszinek.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ha szeretne értesítést kapni a legújabb és legmenőbb rendezvényhelyszínekről, töltse ki az alábbi űrlapot!

Feliratkozom

Banner image
Banner image
Banner image